Barion Pixel

Házirend

A Prestige Fitness and Wellness Központot kizárólag a rendeltetési céljának megfelelően szabad használni. A központba látogatók kötelesek betartani az aktuális jogszabályokat, a vonatkozó rendelkezéseket, valamint e Házirend előírásait.

Tilos a Prestige Fitness and Wellness Központ területén:

  • Dohányozni és alkoholt fogyasztani, valamint ittasan belépni.
  • Olyan cselekményeket végezni, amelyek nem tartoznak a központ tevékenységi körébe, jogszabályba ütköznek vagy közerkölcsöt sértnek.
  • A fitnesztermet csak azok látogathatják, akik nem mutatnak fertőző vagy lázas betegség tüneteit. Ha a személyzet úgy ítéli meg, hogy a vendég egészségi állapota nem megfelelő, jogukban áll megtagadni a belépést.
  • Zavaró tevékenységek, amelyek erős zajjal, szaggal vagy egyéb módon zavarnak másokat.
  • Fitness-wellness központunk területére házi - vagy egyéb más állatokat vendégeink nem hozhatnak be. Ezen szabály alól azonban kivételt képeznek azok a vakvezető és segítő kutyák, amelyek speciális képzést kaptak, és nélkülözhetetlenek a gazdájuk számára. 
  • Drogok, doppingszerek, narkotikumok vagy veszélyes anyagok (pl. robbanóanyagok, pirotechnikai eszközök, fegyverek) bevitele, valamint állatok bevitele.
  • Az üzemeltető engedélye nélküli kereskedelmi tevékenységek, reklámozás, kép- és hangfelvétel készítése, szerencsejáték és zeneszolgáltatás.
  • Csak az üzemeltető által engedélyezett, megfelelő végzettséggel rendelkező személyek végezhetnek sportszakmai tevékenységet, tartanak oktatást vagy edzéseket.

A Prestige Fitness and Wellness központban kínált sport és vendéglátói szolgáltatások csak a nyitvatartási időn belül vehetők igénybe, kivételt képeznek azok az esetek, melyek nem ütköznek jogszabályba és az üzemeltető előzetesen engedélyezte azt.

Nyitvatartási rend:

Sportterek:

  • H-P: 6:00-22:30
  • Szo-V: 8:00-20:00

Játszóház:

  • H-P: 08:00-12:00; 16:00-20:15
  • SZ-V 08:00-14:00

A Prestige Fitness and Wellness vendégei kötelesek az intézményt a zárási időpontok figyelembevételével időben elhagyni. A sportterek és a wellness részleg zárási időpontjai: hétköznapokon 22:15, hétvégén 19:45, míg a komplexum egészének zárási időpontjai: 22:30, hétvégén 20:00.

Szabályok:

  1. A Prestige Fitness and Wellness területén csak az üzemeltető engedélyével helyezhetők el különféle tárgyak, mint például gyermekjátékok, díszvilágítás vagy elektronikai eszközök.
  2. Ha az intézmény reklámcélokra anyagot készít vagy készíttet és ezen valamely vendég is szerepel, a vendégnek nincs joga követeléseket támasztani az üzemeltetővel szemben a megjelenésével kapcsolatban.
  3. Az intézmény arcképes adatnyilvántartást vezet a vendégekről. Ha valaki megtagadja az adatközlést vagy az arckép felvételét, az üzemeltető jogosult megtagadni a szolgáltatásokat.
  4. Az üzemeltetőnek joga van észrevételt tenni a vendégek magatartásával és az intézmény rendjével kapcsolatban.
  5. Szabálytalanság esetén az üzemeltető felszólíthatja a vendéget az intézmény elhagyására vagy kizárhatja őt.
  6. A vendégektől elvárt a rend és a tisztaság betartása, valamint a kulturált viselkedés.
  7. Az üzemeltető nem vállal felelősséget a vendégek által okozott károkért. Elveszett vagy eltulajdonított tárgyakért sem vállal felelősséget.
  8. Talált tárgyakat a recepción kell leadni.
  9. A szolgáltatásokat minden vendég saját felelősségére veszi igénybe.
  10. Az üzemeltető jogában áll módosítani ezt a Házirendet.
  11. Az intézmény fenntartja a jogot zártkörű rendezvények megtartására.
  12. A Házirend minden vendég számára elérhető a recepciónál. A szolgáltatások igénybevétele azt is jelenti, hogy a vendég elfogadja a Házirendet.

Speciális szabályok

  • Csak zárható műanyag palackban hozható be ital a sportterekre; minden egyéb ital és eszköz tilos.

  • Mobiltelefon használata kerülendő a sportszolgáltatások és a wellness egység alatt.

  • A Prestige Fitness and Wellness területén kizárólag zárt sportcipő viselése kötelező. Ha nincs nálad ilyen cipő, a napijegy későbbi alkalomra kerül jóváírásra. Táska bevitele a sportterekre nem megengedett.


Recepció

  • Belépni csak érvényes napi jeggyel vagy bérlettel lehet a Prestige Fitness and Wellness sportterületeire. Kapott chipes karkötő vagy kártya nélkül nem használhatók a központ szolgáltatásai.

  • Első belépéskor kitöltendő a Regisztrációs adatlap, ami az intézmény házirendjének elfogadását is magában foglalja. A belépés egyben fényképes nyilvántartásba vételt is jelent.

  • A sportszolgáltatás díját belépéskor kell kifizetni. Eszközöket (karkötő, szekrénykulcs, törölköző stb.) távozás előtt leadni szükséges. Ezekért anyagi felelősséget kell vállalni.

  • A recepción leadott tárgyakért az üzemeltető nem vállal felelősséget.

  • Bérletek lejártával maradt alkalmak és pénzösszeg nem vihető át, kivétel azok a bérlettípusok, ahol ezt külön feltüntettük.


Öltöző és wellness

  • 14 év alatti személy nem tartózkodhat a wellness területen.

  • Papucs használata kötelező az öltöző-, zuhanyzó- és szauna előterében.

  • Értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk; azokat az értékmegőrzőben lehet elhelyezni.

  • A vállfák a szekrény tartozékai és nem vihetők ki a területről.

  • Szauna, gőzkabin, infra kabinok csak a kifüggesztett szabályok szerint, saját felelősségre használhatók. Illóolajat mértékkel, másokra tekintettel lehet használni a szaunában. Padokra papucsban tilos lépni. Távozás után szemetet nem szabad hagyni, és a vizesblokkok problémáit jelezni kell a recepción.


Fitnesz terem

  • 14 éven aluli gyermek csak személyi edzővel tartózkodhat a sporttereken. 14-18 év közötti gyermek szülői felelősségvállalási nyilatkozat megléte mellett tartózkodhat.

  • Csak megfelelő sportöltözetben (sportcipő, trikó, póló, top, sportnadrág) lehet belépni és edzeni. Utcai viseletű cipő, papucs, szandál vagy mezítláb edzés nem engedélyezett.

  • A Prestige Fitness and Wellness területén dolgozók jogukban állnak felhívni az idelátogatók figyelmét a megfelelő sportöltözet használatára.

  • Az edzőgépeket és eszközöket a vendég csak saját felelősségére használhatja, figyelembe véve saját alkatát és erőnlétét.

  • Minden eszközt és gépet a használat után alaphelyzetbe kell állítani és a tárolóhelyre kell visszahelyezni.

  • A teremedzők segítik és ellenőrzik az eszközök használatát.

  • Törölköző használata edzés közben kötelező!

  • Személyi edzés lemondása az időpont előtt legalább 24 órával történjen.


Aerobik terem

  • Az órák előtt az órajegyet az edzőnek át kell adni.

  • 10 éven aluli gyermekek csak edző engedélyével tartózkodhatnak az aerobik teremben.

  • Csoportos órákra a helyfoglalás weboldalon keresztül lehetséges, eszközhasználatos órákra ajánlott a recepción bejelentkezni.

  • Ha a foglalással jelentkező vendég az óra kezdése előtt 15 perccel nem jelenik meg, foglalása érvénytelenné válik. Foglalást 120 perccel az óra kezdése előtt lehet lemondani.

  • Csak megfelelő sportöltözetben (sportcipő, trikó, póló, top, sportnadrág) lehet belépni és edzeni. Papucsban vagy szandálban edzés nem engedélyezett.

  • Az óra kezdése utáni 10 percen belül érkező vendéget az edző balesetveszély és zavarás elkerülése érdekében nem köteles beengedni.

  • FONTOS INFORMÁCIÓ A FOGLALÁSOK KEZELÉSÉRŐL
    Amennyiben a vendég órakezdés előtt 15 perccel nem jelentkezik be az órára, a foglalt helye felszabadul.

    Esetlegesen más vendég megy be a helyére, így ő nem jut be az órára.
    Ha a foglalást regisztráló vendég az óra kezdéséig nem érkezik meg és nem jelentkezik be az órára levonjuk az alkalmat a bérletéből (időszaki bérlet esetén 1 napot).

     

     

  • REGISZTRÁCIÓ ÉS FOGLALÁS MENETE 
  •  
  •  

Az órákat foglalás nélkül is lehet látogatni, természetesen a foglalással rendelkező vendégeink előnyt élveznek. 

 

 

 

Érvényes bérlettel rendelkező vendégeink tudnak foglalni óráinkra. 

 

Foglalási jegyet kell vásárolni a foglaláshoz abban az esetben, ha a vendég alkalmanként vesz jegyet, céges vagy AYCM bérlete van
 

A foglalási bérlet ára 6 000 Ft és 1 évig érvényes, ha a vendég nem jön el az órára, ebből vonjuk le az alkalmat 

A foglalási bérlettel 1 évig korlátlanul lehet foglalni 

A foglalási bérleted ára visszaküldhető 

 

 

 

Lemondás órakezdés előtt 120 perccel, kizárólag az online felületen lehetséges. 

 

 

Játszóház

Fontos tudnotok, hogy fitnesztermünkben a Szuper Szülő bérlettel csak abban az esetben vagytok jogosultak a belépésre, ha az edzés időtartama alatt a gyermeketeket is magatokkal hozzátok. Bérletünk azzel a céllal jött létre, hogy segítséget nyújtsunk azon szülők számára, akik szeretnének egy kis énidőt biztosítani maguknak, azonban nehezen tudják egymással összeegyeztetni az aktív életmódot a gyermekneveléssel. Arra kérünk benneteket, hogy a bérlet megvásárlásakor ezt az információt mindenképpen vegyétek figyelembe!

Szabályok belsős vendégek részére:

(a szülő/ gondviselő nem tartózkodik az Prestige Fitness and Wellness-ban, gyermekét az óvónőkre bízza) 

  • A gyermekeket 1-től 12 éves korig tudjuk fogadni. 

  • A játszóház érvényes belépéssel vehető igénybe ingyenesen maximum 2 órára. 

  • Az ingyenes lehetőség kizárólag abban az esetben vehető igénybe, amennyiben a szülő/gondviselő a gyermek játszóházban való elhelyezésének teljes időtartama alatt az Prestige Fitness and Wellness épületében tartózkodik. 

  • Jegyet a recepción lehet kérni, ennek ellenében az óvónő nem tudja fogadni a gyermeket.  

  • A Játszóházban a szülőnek névvel, telefonszámmal, címmel, aláírással, illetve a gyermek ott tartózkodása időtartamának megjelölésével kell regisztrálni. 

  • Amennyiben a gyermek nem megfelelően viselkedik, vagy nehezen bírja a szülő nélkül, az óvónő visszajelzést ír a gyermek adatlapjára. Ezt a visszajelzést megmutatja a szülőnek és szükség esetén az Prestige Fitness and Wellness vezetőségéhez fordul. Amennyiben a vezetőség úgy ítéli meg, meghatározott ideig felfüggeszthetik a gyermek teljeskörű felügyeletét.  

  • A szülők csak a beszoktatás ideje alatt tartózkodhatnak a Játszóházban. 

  • A Játszóházba cipőben belépni tilos, zokni használata kötelező! 

  • A Játszóházba kizárólag fertőző betegségben nem szenvedő, és közösségben elhelyezhető, egészséges gyermek adható be.  

  • Amennyiben a gyermekfelügyelő megítélése szerint a gyermek egészségi állapotában bármelyik feltétel nem teljesül, jogosult a gyermek befogadását megtagadni. 

  • A gyermek részére étel és ital hagyható bent, a felügyelők megetetik a gyermeket.  

  • A Játszóház területén étel és ital fogyasztása a gyermekfelügyelő beleegyezésével történik. 

  • Az összes játék rendeltetésének megfelelően használandó.  

  • A Játszóház területéről semmilyen játék nem vihető ki. 

  • Ha a gyermek életkoránál fogva nem szobatiszta, ez esetben a gyermek megfelelő mennyiségű pelenkával adható be a megőrzőbe. 

  • A Játszóházban szakképzett személy felügyeli a gyermekeket, ennek ellenére csak szülői beleegyezéssel és felelősséggel szabad a gyermeket a megőrzőben hagyni. 

  • Az intézményi protokoll és jogszabályi előírások értelmében kötelező minden játszóházba érkező gyermek személyes adatait rögzíteni. Ennek célja a gyermek azonosítása és az esetleges szükséges kapcsolattartás megkönnyítése, valamint a gyermekvédelmi előírások teljesítése. Az adatok rögzítése a gyermekek jogainak és biztonságának védelme érdekében történik, és azokat bizalmasan kezeljük az adatvédelmi szabályoknak megfelelően. 

 

Szabályok (külsős vendégek számára)

(a szülő/ gondviselő nem tartózkodik az Prestige Fitness and Wellness-ban, gyermekét az óvónőkre bízza) 

  • A gyermekeket 1-től 12 éves korig tudjuk fogadni. 

  • Felügyelet díja 2500 Ft/ óra (Készpénz, Bankkártya, SZÉP kártya) 

  • Amennyiben a gyermekért később érkezik a szülő, mint a kifizetett időtartam, úgy a fennmaradó összeget (minden megkezdett órát) ki kell fizetni a recepción.  

  • Jegyet a recepción lehet kérni, ennek ellenében az óvónő nem tudja fogadni a gyermeket.  

  • A Játszóházban a szülőnek névvel, telefonszámmal, címmel, aláírással, illetve a gyermek ott tartózkodása időtartamának megjelölésével kell regisztrálni. 

  • Amennyiben a gyermek nem megfelelően viselkedik, vagy nehezen bírja a szülő nélkül, az óvónő visszajelzést ír a gyermek adatlapjára. Ezt a visszajelzést megmutatja a szülőnek és szükség esetén az Prestige Fitness and Wellness vezetőségéhez fordul. Amennyiben a vezetőség úgy ítéli meg, meghatározott ideig felfüggeszthetik a gyermek teljeskörű felügyeletét.  

  • A szülők csak a beszoktatás ideje alatt tartózkodhatnak a Játszóházban. 

  • A Játszóházba cipőben belépni tilos, zokni használata kötelező! 

  • A Játszóházba kizárólag fertőző betegségben nem szenvedő, és közösségben elhelyezhető, egészséges gyermek adható be.  

  • Amennyiben a gyermekfelügyelő megítélése szerint a gyermek egészségi állapotában bármelyik feltétel nem teljesül, jogosult a gyermek befogadását megtagadni. 

  • A gyermek részére étel és ital hagyható bent, a felügyelők megetetik a gyermeket.  

  • A Játszóház területén étel és ital fogyasztása a gyermekfelügyelő beleegyezésével történik. 

  • Az összes játék rendeltetésének megfelelően használandó.  

  • A Játszóház területéről semmilyen játék nem vihető ki. 

  • Ha a gyermek életkoránál fogva nem szobatiszta, ez esetben a gyermek megfelelő mennyiségű pelenkával adható be a megőrzőbe. 

  • A Játszóházban szakképzett személy felügyeli a gyermekeket, ennek ellenére csak szülői beleegyezéssel és felelősséggel szabad a gyermeket a megőrzőben hagyni. 

  • Az intézményi protokoll és jogszabályi előírások értelmében kötelező minden játszóházba érkező gyermek személyes adatait rögzíteni. Ennek célja a gyermek azonosítása és az esetleges szükséges kapcsolattartás megkönnyítése, valamint a gyermekvédelmi előírások teljesítése. Az adatok rögzítése a gyermekek jogainak és biztonságának védelme érdekében történik, és azokat bizalmasan kezeljük az adatvédelmi szabályoknak megfelelően. 

  • A fizetős játszóházi szolgáltatás igénybevétele egyszerre 3 órás időtartamra korlátozódik. Hosszabbításra telefonon van lehetőség, azonban ennek engedélyezése függ az adott időszakban a játszóházban tartózkodó gyermekek számától, valamint attól, hogy a gyermek jól érzi-e magát.

 

Kelt.: Budapest 2021.05.04.

Utolsó módosítás: 2023.10.31.

 

Prestige Fitness and Wellness

1139 Budapest, Fáy utca 45


Telefon és bejelentkezés: +3620 771 2721

 

Nyitvatartás:

H-P: 6.00-22.30

Szo-V: 8.00-20.00